Az internet manapság már tele van tőzsdei kereskedéssel kapcsolatos tréningekkel, igazán embert próbáló feladat megtalálni az igazit. Ezek főleg a technikai részre szorítkoznak, meglehetősen kevés van közöttük, amelyek a szakmához tartozó megfelelő pszichológiában hatékonyan tudnak segítséget adni.
Ennek szerintem két fontosabb oka van: az egyik, hogy sokkal könnyebb felszedni, összeollózni annyi technikai tudást, hogy egy kis marketing bullshittel el lehessen adni, imitálni egy kis profizmust és kész a kurzus. A másik pedig az, hogy ahhoz, hogy hatékonyan tudjon segíteni bárki is a megfelelő gondolkodás mód (mindset) kialakításában, ahhoz bizony sok-sok év tapasztalat kell, meg kell járni mennyet és poklot és sikeressé kell válni. Persze, ha pszichológus vagy pszichiáterként (vagy manapság divatos coachként) kifejezetten tőzsdei kereskedőkre szakosodik valaki, akkor eképp is bele lehet rázódni a dologba.
Ugyebár a kereskedéshez szükséges mindset kialakítás egy nagyon mély önismereti utazást igényel és a tudatosság magasszintűre fejlesztését. Lehet, hogy életében először lesz igazán őszinte magához az ember, lehet, hogy gyerekkori sebeket fog feltépni, lehet, hogy régről meglévő barátságokat szakít meg és még sokáig sorolhatnám…
Kicsit úgy kell ezt elképzelni, mintha lenne egy gép, ami most is működik, teszi a dolgát, de a hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen szét kell szedni, meg kell vizsgálni álló helyzetben, működés közben. Lehet, hogy csak meg kell olajozni itt-ott, viszont az is lehet, hogy darabokra kell szedni és a meglévő keretbe újra összerakni, kenéssel ellátni és újra működésbe hozni.
Valami ilyesmit tesz egy megfelelő mindset kurzus és egy megfelelő szakember, ha az ember odafárad hozzá, hogy csiholjon belőle egy igazi high-performert.
Amennyiben még nagyon ez elején jársz a pályafutásodnak és nem igazán választottál irányt, úgy véleményem szerint az egyik legjobb út az iránymentes opciós kereskedés, itt találhatsz róla bővebb információt:
http://www.tozsdeguru.com/alapfogalmak/tozsdei-alapfogalmak/72-iranyfuggetlen-kereskedes-az-meg-mi
-Simon Goldman-
Comentarios