top of page
  • Szerző képeSimon Goldman

A nagyágyú II.

Rögtön az elején megjegyzem, hogy az alábbiakat csak saját felelősségre használd. Tapasztaltaim szerint nincs semmilyen hátulütője, de az nem jelenti, hogy nálad nem lehet, ezért nem vállalok felelősséget. :)


Egy nagyon általános tőzsdei kereskedői hiba a fegyelmezetlen kereskedés. Adott egy működő stratégia, amit valahonnan megszereznek, esetleg szerencsések és sikerült átvenniük a kitalálójának a szemléletét is, de mégsem hozza az elvárt eredményeket. Legtöbbször, ha elkezdi feltárni ennek a kereskedőnek a kereskedési magatartását egy hozzáértő, akkor az esetek kilencven százalékában fegyelembeli hiányosságokat találhat, vagyis adott a stratégia, adott hozzá egy-egy scenárió minden eshetőségre, de a kereskedő nem tartja azokat be, hanem a saját aktuális elgondolásaival helyettesíti. Egy ilyen esetben szinte magától adódik a dolog, hogy az trader önfegyelmét szükséges erősíteni, és érdemes jó erősen “belevésni az agyába”, hogy ő egy fegyelmezett ember.





A fegyelmezetlen kereskedő megregulázása úgy zajlik ebben az esetben, hogy először is találni kell egy gyakorlatsorozatot amit minden nap végre kell hajtania huzamosabb ideig, ugyan abban az időpontban, pontosan úgy, ahogy elő van írva. Legyen ez mondjuk negyedóra egyszerű meditáció, tíz perc vízualizáció és mondjuk megspékelve egy tibeti rítussal. Ezt a gyakorlatsorozatot minden áldott reggel végig kell csinálnia. Azonban nem ez lesz az ami a változást okozza, hanem ez fogja megerősíteni a tudatalattiban azokat a dolgokat amiket megpróbálunk beleírni. Tehát beleírunk információt, majd azt cselekvéssel erősítjük, így az szépen lassan átveszi a helyét a rossznak vélt programnak.


Ahhoz, hogy a tudatalattiban lévő dolgokat módosítani tudjuk, ahhoz megfelelően szükséges kommunikálni, mert csak a “saját nyelvén” ért. Ehhez először meg kell komponálni a hozzá fűzött mondanivalót, majd napi 6-8 alkalommal fogni egy tollat és papírra kell vetni. A következő dolgokra van szüksége a tudatalattinak, hogy sikeresen lehessen írni:

  • jelenidőben, elsőszám első személyben kommunikálni,

  • el kell mondani neki a nyereséget, hogy milyen értékhez jut,

  • pontos iránymutatás kell neki, hogy hogyan fog A-ból B-be jutni,

  • az egész mondanivalót úgy kell kezdeni, hogy “ilyen vagyok én, hogy..”.

Tehát így záródik a kör, hogy kommunikálok a tudatalattival, majd -rendőri szakzsargonnal élve - ráutaló magatartással megerősítem a bejuttatott információkat. A kettő csak együtt működik jól, külön-külön jó eséllyel egy újabb bukás a vége, viszont a cél lebegjen a szemed előtt, hogy hamarosan te is egy elit kereskedővé válhatsz és rendszeres havi jövedelemre tehetsz szert a tőzsdei kereskedésből: http://tozsdeguru.com/tozsdei-strategiak/30-havi-jovedelem-opciokkal/77-profit-opcio-kereskedessel.




-Simon Goldman-

bottom of page